Google fotótár bétateszt

A Google kapcsán megszokhattuk, hogy gomba módra szaporodnak a szolgáltatásaik, most a Picasa Web Albums nevű szolgáltatásról lehet éppen szót ejteni. Az egyre népszerűbb fotós közösségi oldalak kapcsán minden bizonnyal gyors sikereket fognak elérni, már csak a Google tömege miatt is. Hogy a Flickrt sikerül-e majd lekörözniük, vagy esetleg a folyton változó piacon befut egy nevető harmadik, az persze kérdés, illetve az is, hogy ez most cél-e?

Google Picasa Web

A Picasa, mely nem túl régóta immár Linuxra is elérhető, egy új gombbal egészül ki, mely webes fotó feltöltést tesz lehetővé. A feltöltött képeket ezután albumokba lehet szervezni, slideshow-ként nézegetni, forgatni, illetve meg lehet osztani másokkal. Nem kifejezetten nagy újdonságok, sőt, azt mondanám rá, hogy kicsit fapados. Hozzá kell tenni persze, hogy egyelőre meghívásos rendszerben működik a dolog, és nem volt alkalmam valóban ki is próbálni - a képernyőfotókból kellett kiindulnom. Az új feltöltés gombbal rendelkező Picasa-t belépés után lehet letölteni.

A meghívott felhasználók 250MB / 1000 "háttérkép" nagyságú képnyi tárhelyet kapnak, illetve évi 25 dollárért (5000+ HUF) 6GB tárhelyre tölthetjük fel fontosnak gondolt képeinket. Összehasonlítva a Flickr-rel, elég kedvezőnek tűnik a limit, ott az ingyenes hozzáféréssel csak havi 20MB-ot tölthetünk fel (s ha törlünk belőle, akkor sem lesz több hely), így míg a Flickr esetén több, mint egy év alatt lesz lehetőségünk csak 250MB feltöltésére, a Google-nél egyből hozzájuthatunk ennyi helyhez. Persze a Flickr-nél ezután is folyamatosan tölthetünk fel - más felhasználói megközelítésre, és háttérkapacitásra tervezték a két szolgáltatást. A fizetős tárhelynél már nem ilyen egyértelmű a rövidtávú Google előny, a Flickr-nél ugyanis 3 hónap után már több helyet foglalhatunk. Ezek a számok persze várhatóan változni fognak a verseny kialakulásával, s a Google arról híres, hogy megvan a kapacitása bővíteni a tárhelyet. Éljen a verseny!


Erről a bejegyzésről