Blogszerkesztő a Microsofttól
A nap másik témája, hogy a Microsoft blogszerkesztő szoftvert adott ki, ami azért lehet érdekes, mivel jelzi: a Microsoft is elég hangsúlyosnak érzi immáron a blogok világát. Először amikor olvastam a hírt, azt hittem, hogy egy webes, netalán nyílt forrású szoftverről van szó: s ezzel is népszerűsíteni szeretnék a .Net világát, azonban ez egy letölthető Windows-os szoftver. Goba be is mutatta röviden, megemlítve azt is, hogy ezt korábban a Word 2007-be szánták.
Hírbehozó nem túl lelkesen méltatja a szoftvert, és eszpee sem repes az örömtől. A szoftver értelme tényleg erősen kérdőjeles, hiszen mi a fenéért használna valaki "asztali" szoftvert, ha ott vannak az olyan egész kellemesen használható, immáron AJAX-szal felturbózott webes blog szoftverek, mint a Wordpress. A Microsoft valószínűleg első körben a szoftvertől nem akar mást, mint egy kis reklámot csinálni (a szerintem kicsit túlcsicsázott) Windows Live Spaces, illetve általában a Live márkanevű szolgáltatásainak, illetve letenni egy alapot, amire a fejlesztők építhetnek. Számomra is eléggé kétséges, hogy ennek sikere lesz, bár ha nem is túl pozitív visszhanggal, de megmozgatta a bloggereket egy kicsit.
Erről a bejegyzésről
Most a Webizen oldalán olvasod “Blogszerkesztő a Microsofttól” című bejegyzésünket.
- Szerző:
- Bártházi András
- Megjelent:
- 2006. 08. 14., 20 órakor
- Kategória:
- szoftver, blogszféra, microsoft
- Emlékezz:
- del.icio.us, linktér, book.mark.hu
3 hozzászólás
hozzászólok! | comments rss [?] | trackback uri [?]