Népszerű a Netvibes

Doransky lepődött meg a minap, hogy mennyire népszerű a Netvibes. Az. A Webizenre is a látogatók egy jelentős része a Netvibesról érkezik, és bejegyzéseinek hozzászólásaiból is kiderül: ez másoknál is így van. Egyszerűen jó a koncepció, jó a megvalósítás, és érdekes lehetőségekkel egészül ki az oldal, mely akkor is előny tud lenni, ha a lényeg továbbra is leginkább az RSS olvasó. A befektetők is szeretik, a minap 15 millió dollárt pumpáltak a cégbe, s bizony nem ez volt az első eset. A hazai másolatok még váratnak magukra, de pletykák már vannak. Vessünk véget legalább az egyiknek.

Az előbb kifejezetten hazai másolatokat írtam, mert várhatóan az első lépés mindenkinél az lesz, hogy az alapfunkciót lemásolja, s megvalósít még pár dobozt, mellyel vagy a saját szolgáltatását, vagy pedig valamely partnerét reklámozza. A többes szám sem véletlen, jómagam három fejlesztésről tudok, mely célul tűzte ki egy másolat elkészítését akár ilyen, akár olyan céllal. A hazai piac valószínűleg még nem nagyon érett az RSS olvasókra, ezeknek a fejlesztéseknek az egyik feladata mindenképpen az lesz, hogy megismertessék a felhasználókat azzal, hogy mekkora információhalmaz van körülöttünk, s hogy egy bizony meg is lehet csapolni. Ezzel jelentős időt is megspórolhat az ember: reggelente nem kell végigkattintgatni a minket érdeklő összes oldalt, hanem egy összefoglaló oldalon megnézhetjük: hol van újdonság?

A bevezetőben azt ígértem, véget vetek az egyik pletykának. Íme: a Wish is fejleszt egy ilyen kezdőlapot. Egyelőre nem kell tőle sokat várni: még jelentős fejlesztések vannak hátra, de ha már a webkettesek egyik szlogenje a "tégy közzé korán, tégy közzé gyakran", akkor íme, egy szűkebb körnek lehetősége nyílhat résztvenni az alfa teszben. Ha szeretnéd megnézni, milyen egy alfa állapotú Netvibes klón, jelezzed a hozzászólások között (az e-mail címet ugye úgyis kötelező megadni, oda küldjük a részleteket). Az első tíz nyer.

Ezúttal azt is megkérdezem, hogy kinek milyen igénye lenne, s szerinte mi a jó a Netvibesban? Az érdekes ötleteket akár még meg is fogjuk valósítani. :)


Erről a bejegyzésről